A Magyarországon megjelent sci-fi novellák gyûjteménye

Összeállította: Norris

HTML forrás: Györgyi Ákos 1999.11.15

G
 


Gábor  Judit

S. O. S. 4000!

Fiatal fiút visznek késõ éjjel a klinikára szívinkfartussal, akit nem tudnak azonosítani. Egy kislány jön látogatóba a haldokló fiúhoz, majd mindkettõ eltûnt egy fénysugárban. Az Idõ Vándorai csarnokában megfedik a fiút könnyelmûségéért, a kislányt pedig dicséretet kap. Új küldetésre küldik õket 1795-be.
Vega  6.

Gál  István

Irány a középkor!

Három magyar tudóst idõgéppel visszaküldenek a középkori Magyarországba, hogy tanulmányozzák az akkori viszonyokat. Az utazás után rendes, középkori viszonyokat találnak, de a nevek és az események nem stimmelnek a történelembõl ismertekkel. Egy szerzetesnek öltözött tudóstól megtudják, hogy nem a múltba, hanem a jövõbe kerültek.
Irány a középkor

Gallagher,Stephen

Jaj, a legyõzötteknek

Az emberiséget leigázza egy idegen civilizáció. Mindenkinek végre kell hajtania az idegenek parancsait. Aki ellenszegül, meghal. Jimmyt eleinte nem zavarja a változás, hisz most jobban élnek feleségével, mint a háború elõtt. Egy nap átalakításokat végeznek a testén és lassan egy idegen lénnyé kezd átváltozni. Jimmy kéri orvosát, hogy operálja vissza emberré és helyette egy másolatot küldjön haza. Az orvos felvilágosítja róla, hogy õ a másolat. A valódi Jimmy sem kerülhette el sorsát, álneve ellenére megkapta az átalakító mûtétre felszólító levelet, mind minden ember a Földön.
X-magazin  96/1.

Gallo,Domenico

Titkosszolgálat

Doug és Nora veszélyes küldetést hajtanak végre, közben egymásba szerettek. Az akció befejeztével azonban teljes memóriatörlésen kell átesniük. A férfi hatalmas erõfeszítések közepette sikerül Nórát megtartania emlékezetében. Az új akció ismertetésekor találkozik a nõvel, akit azonnal felismer, de felettesei emiatt újabb memóriatörlésre küldik.
Csillagok cigánylánya

Gandon,Yves

Világvége Somsois-ban

 Tizenöt éve tart a háború, amikor Somsois falu elöljárója meglepetten tapasztalja, hogy minden folyadék elpárolgott. De nem csak itt, hanem a környezõ falvakban és azokon túl is. Az elkövetkezendõ napokban sorra tûnnek el az állatok, növények, emberek és a napfény. A pincékben maradtak nem tûntek el, s az ötödik nap hírtelen minden visszaállt a megszokott helyére. Egyedül a falu elöljárója van meggyõzõdve róla, hogy nem álom és hallucináció volt a négy nap eseménye. Szerinte Isten így figyelmeztette az emberiséget.
Galaktika  3.

Ganszovszkij,Szever

A harag napja

Újfajta embertípust kísérleteztek ki, - az otarkokat -  amelyeknek nagyobb az intelligenciája, a felfogóképessége, de hiányzott belõle az emberi morál. A laboratóriumból kiszabadulva bevetették magukat a hegyek közé, ahol terrorizálták a helybelieket. Egyedül egy erdész merte felvenni ellenük a harcot. Egy nap egy újságíróval belovagolt az otarkok területére, egészen a laboratóriumig, ahol mindkettõjüket megölték. A vidék összes farmerja elõvette elásott fegyvereit és felkészültek az otarkok leszámolására.
Galaktika  11.

Jön az ember

A távoli múltban az ember õsének sok baja volt az emberevõ Kóborok törzsével. Az egyik õsember törzs sánta vadásza olyan sípot készített, amellyel jól lehetett utánozni a barlangi oroszlán hangját. Jó hasznát vették, amikor rajtuk ütött a Kóborok egy vadászó csoportja. A kaland után az õsemberek elindultak délre, az emberré válás "útján".
Ötvenedik

Garcia,P.

Üzenet a Holdról

Egy nap üzenet érkezik a Holdról, melyben egy holdlakó leteremti az emberiséget, mert állandóan megzavarják nyugalmát a barlangja tetejére zuhanó, Földrõl indított rakéták.
Galaktika  24.

Robok

Egyre több rob mûködik a világban, jogokat kaptak, házasodtak. Õk leginkább az emberekkel kötött házasságokat kedvelték. Jaj volt annak, aki robot lett a házastársa! Rob-erta és Rob-in ember volt, de a sok balesetük során egy sor mûprotézist építettek be a testükbe. Mindketten örültek, hogy nem robotok és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Galaktika  24.

Újfajta robotok

Az író felsorol egy pár hasznos funkciójú robotot, melyek alkalmazásával a jövõ társadalmában úgy élhetnek az emberek, ahogy álmaikban elképzelték.
Galaktika  24.

Gardner,Martin

A nulloldalú professzor

A chicagói topológusok meghívták körükbe Slapenarski professzort, aki elõadást tart a nulloldalú felületekrõl. Egyik tudóstársa kemény bírálatára  a dühös  lengyel prof. nulloldalúsította a férfit. Slapenarski tudóstársa után ment a nulloldalú dimenzióba és aztán egy sztriptíz-mûsor kellõs közepén tértek vissza.
Piknik a senkiföldjén

Garis,Howard R.

Jonkin professzor emberevõ növénye

A neves növénynemesítõ professzor egy húsevõ növényt kap ajándékba, amit szép lassan óriásira növesztett. Egyik etetés során a növény bekapja gondozóját, akit csak barátja leleményessége ment meg.
Galaktika  57.

Garrett,Randall

Az üldözés

 Néhány gazdasági személyt fontossága miatt halhatatlanná alakítanak. Hosszú idõ múltán megalománná válnak és mivel önszántukból nem hajlandók eltûnni, a kormány kénytelen sorra megöletni õket. Az egyikük még haldoklása közben kiadott parancsa menti meg merénylõjét a biztos pusztulástól.
Szívélyes Fahrenheit

Idõbomba

Az új, fénysebesség feletti ûrhajó elsõ útja az Alfa Centauri A csillaghoz vezet, amely érkezésük pillanatában novaként felrobban. Az ûrhajó meghajtásának kikapcsolása olyan hullámokat gerjesztett, ami a csillag pusztulásához vezetett. A Napredszerbe való visszatérése közben döbbennek rá, hogy a meghajtás bekapcsolása is hasonló módon pusztítja a csillagokat.
  Galaktika  85.

Gáspár  András

Willard evangéliuma

Willard halott menyasszonya emlékeibõl megalkotja másolatát a Mátrixban. A nagyhatalmú japán cég fõnöke megvásárolná Willard üzletét, de õ inkább a harcot választja. Menyasszonya megszállja a japán nagyfõnök számítógép-hálózatát és kicsikar tõle egy megfelelõ megállapodást. A  haldokló Willard is a Mátrixba költözik friss felesége mellé.
Új Vénusz  91/2.

Teremtünk, Teremtõnk...

Fellegh megpróbálja saját és barátja életét megmenteni. Pauker gyilkosokat küldött rájuk, mert a plazmából nem kábítószert tartalmazó pisztrángokat készítettek. Végül Fellegh és másodrendû plasztikszobrász barátja kreált lények megölték Paukert.
Vámpírok és csillagok

Dollársas, ha szárnyra kap

A világ kezd egyre jobban eldurvulni, mindenki fegyverrel jár, és mindennaposak a lövöldözések, robbantások. Egy nap az emberek, egy telefonszám segítségével, egy másik, szebb világba mehetnek, ahová az erõszakos és becstelen emberek nem juthatnak el.
Galaktika  74.

Jégvarázs

Inferno fagyos világában egy földi ember elvesztette családját. Azóta magányosan él két helybéli szellemmel. Karácsony napjára a szellemek társaságot kerítenek számára, egy híres színésznõ személyében. A férfi évek óta elõször boldog igazán.
Galaktika  75.

A Gyõzelem koszorúi

Viktória bolygón egy híres család fekete báránya talál egy idõgépet. Csapdába csalja a család régi béremberét és kényszeríti, hogy vele tartson. A távoli múltban legyilkolnak és kirabolnak egy csempészkaravánt. A bérember gyorsan növõ fának hajtásait teszi az idõgép rakterébe, amelyek a visszaút során túlburjánzásos növekedésükkel szétvetik a gépet, elpusztítva a gyilkos megbízót.
Galaktika  85.

Aki bújt, aki nem

A Föld és a betelepített bolygók legnagyobb vállalatának fiatal vezetõje nem mindennapi képességek birtokába jut. Egyszerû munkásként elvegyül egy bányászbolygó-kolónián, hogy megtalálja életének értelmét, célját. Üzleti ellenfelei bérgyilkost küldenek utána, akit képességei révén kicselez. Végül az illegális szakszervezet vezetõjének lánya szemében meglátja a  rég keresett célt.
Galaktika  84.

Gáspár  László

Mi, I. Adolf(részlet)

Hitler az egész világot meghódította. Minden német katonai szolgálatot teljesít és valamilyen vezetõi állást tölt be. Az emberiség barakkok millióiban sínylõdik a Harmadik Birodalom dicsõségére.  A Führer születésnapjára egy hatalmas oszlopot emeltet, amely szinte az égig fog érni. A munkaszolgálatosokban egy emberként merül fel Bábel tornyának képe.
A hazugság halála

Gáspár  Margit

Zanza

A tökéletesen beszabályozott jövõben, ha valaki túlteljesíti a norma munkaadagját, lecsökkentik a testméreteit. Ez történt üpszilon 67/3-mal is. A vezetõk meg hatalmasra fujjatják magukat, hogy tekintélyesek legyenek. Üpszilon 67/3 rájön, hogy ezek a felfújt hólyagok semmilyen kárt nem tudnak okozni benne, akit páncélkeményre zsugorítottak össze.
Gemma

Gasparini,Gustavo

A kör bezárul

Kent mesterbetörõ és pályafutása legutolsó tettére készül. Felidézi tíz évvel ezelõtti eseményeket, amikor szerelmét, rablás közben, egy idegen férfi kezei között találja. Miután mindkettõt megölte, a halott férfinél megtalálja az elveszett ékszereket. Ezzel a fájó emlékkel a szívében behatol egy professzor laboratóriumába, hogy ellopja annak legújabb találmányát. Az asszisztens rátámad a tolvajra és dulakodás közben beindítanak egy idõgépet. Kent tíz évet esik vissza az idõben, találkozik régi szerelmével, és megszerzi az akkoriban lopott ékszereket. De, hírtelen feltûnik a fiatalabb Kent, és mindkettõjüket lelövi.
Galaktika  6.

A takaró alatt

Tommaso Corte influenzával fekszik ágyában és eszébe jut gyermekkora, amikor is gyakran bújt a takaró alá, s nagy felfedezõutakat tett kitalált országaiban. Cortéban újból feltámad a régi gyermeki lelkesedés a takaró alatti felfedezõutakhoz. Hosszú tekergõzések után a játékot elunva, szeretne kijönni a takaró alól, de sehogy sem találja a kiutat. Felesége riadtan fedezi fel, hogy férje nyomtalanul eltûnt a ágyból.
Galaktika  49.

Visszatérés

A Föld emberisége háborúban áll egy agresszív létformával, ezért áthatolhatatlan energiahálót létesítettek a bolygó körül. Egy nap visszatér a legendákból ismert, sok ezer éve elrepült gigantikus csillaghajó. A Földrõl egy ûrhajóst küldenek a csillaghajóra, hogy fegyelmeztesse utasait a védõhálóra. Az ûrhajósnak a hajó legfelsõ szintjére kell mennie, hogy emberekkel találkozzon. Halálos balesetet szenved, miközben rádöbben, az itt élõk elfelejtették, hogy ûrhajón élnek. A csillaghajó és az energiaháló ütközésébõl származó energiahullám megsemmisíti a Naprendszert.
Galaktika  49.

Gautier,Théophile

A múmia lába

A történet fõszereplõje egy régiségboltban egy egyiptomi hercegnõ mumifikált ballábát megveszi levélnehezéknek. Álmában megjelenik a hercegnõ, akinek kérésére visszaadja a lábat. Viszonzásul a lány elviszi a halottak közé, ahol édesapjától a fõhõs megkéri a hercegnõ kezét. Ám a tetemes korkülönbség  miatt ez lehetetlen. Felébredve azt tapasztalja a férfi, hogy talán mégsem álom volt az egész.
A múmia lába

Gavrjuskin,Alekszandr

A nevesincs bolygó

Neutron Sztyepanovics szeretne az újonnan felfedezett bolygóra letelepedni és családot alapítani. Ám, amikor megtudja, hogy a fõnökérõl nevezik el a bolygót és a jelentõsebb földrajzi helyeket, inkább tovább állt.
Galaktika  175.

Gehman,Richard

A gépezet

 A hádorúból visszatért két fiatalember unalmasnak és monotonnak érzi új munkáját. Egyikük otthoni barkácsolással próbálja enyhíteni a hétköznapi szürkeséget. Elkészít egy izgõ-mozgó, rettenetesen zajos gépet a saját szórakoztatására. Az újságban szenzációhajhász cikk jelenik meg a titokzatos géprõl, minek hatására a katonaság nemzetvédelmi okokból elszállítatta a gépet. Hiába próbálja a készítõje bizonyítani a gép haszontalanságát, senki nem hisz neki.
A csillagûzött szeretõ

Georgiev,Georgi

Gyógyítási eljárás

Egy pilóta ûrhajójának motorja szerelésekor beszorul az egyik fúvókába. Az eset miatt klausztrofóbiás lett, és egy holdi irányítóállomásra vezénylik. Az egyik biztosíték cseréje miatt szûk helyen kell mozognia, amit csak a kötelességtudata és a rá bízott emberéletek védelme miatt tudott elvégezni. Mire végzett a feladattal, kigyógyult a fóbiából.
Galaktika  29.

Gergely  Mihály

Kozmolingvo

Az író egy sci-fi novella fölött gondolkodik, amikor egy földönkívüli telepedett le a nyitott ablakba. A sok novella és elmélet ellenére az írónak nem sikerül kontaktusba lépnie az idegennel. Az író kutyája megsebesíti a földönkívülit és az állat elpusztul. Az író jelenti az esetet az illetékeseknél, de csak szigorú dorgálást kap.
Galaktika  48.

Gibson,William

Johnny, a kacattár

Johnnyt meg akarja öletni egy yakuza érdekeltség, mert kompromittáló információt tárol róluk a fejében lévõ adattárolóban. Segítségére siet Molly, aki egy inplant hercegnõ. A lány elintézi a fejvadászt, majd beveszik magukat az Éjszakai Városrészbe.
Analógia  2.

Glazkov,Jurij

Terülj, terülj, asszonykám!

Lassar elhagyja feleségét és elrepül olyan bolygóra, ahol minden az ember kívánalmaihoz idomul. Új asszonyt talál az õslakosok között, aki lassan átvette Lassar elõzõ feleségének arcvonásait. Lassar az õrület határára kerül, de még idejében visszatér a Földre, az õ jól ismert, házsártos feleségéhez.
Galaktika  84.

A tükörbolygó

A Galaxis egyetlen békés bolygóját próbálják leigázni más bolygók hadseregei, de eddig minden támadó elpusztult. Egy ravasz cselt alkalmazó tábornok jön rá a bolygó lakosainak védekezõ taktikájára. Minden támadó találkozik hasonmásával, és kölcsönösen megsemmisítik egymást.
Galaktika  86.

Gloss,Molly

Összeillõ részek

 Teo miniszter asszony megszökik a korházi szobájából, hogy találkozhasson azzal az emberrel, akinek halála után a nyúltagyát átültetik az õ agyába. Ezzel a mûtéttel újra rendesen tud majd járni.
Galaktika  171.

G. Nagy  Pál

A vizsgálat

A híres pszichiátert felkeresi egy középkorú férfi, aki semmit sem tud magáról, csak a nevét. Nincs munkahelye, de ha valamire szüksége van az emberek készségesen odaadják neki, ellenszolgáltatás nélkül. A pszichiáter felhívja az Elektronikai Intézetet, hogy vigyék el tõle androidjukat, mert betegként jelentkezett nála. Két technikus érkezik a rendelõbe, de õk ilyen tökéletesen felépített androidot még életükben nem láttak.
Vega  3.

A teremtés ára

Az emberiség rájött a génátalakítás technológiájára, és a nagy környezetszennyezés miatt kitenyésztette az olajfaló baktériumot. Ezután következett a földgáz-, és a szénfaló baktériumok. Az emberiség energiahordozók nélkül maradt. Egy mutálódott baktérium felfalta a növényeket, egy másik a fehérjéket. Az emberiség éhenhalt, s a Földön csak a sivatagok és a tengerek maradtak.
Vega  6.

Emberek és Istenek

Ámbrámhoz leszáll az Úr követeivel látogatóba, majd nekilát Szodoma és Gomorra elpusztításához. Lót felemeli szavát a két város lakóinak védelmében, de az Úr hajthatatlan maradt. Isten beismerte, hogy sok baja lesz az emberiséggel. Hiába, nem könnyû Istennek lenni.
Vega  4.

G. Németh  József

Boldog Karácsonyt, Martin!

Martin valamikor ember volt, de egy baleset során csak az agya maradt épségben, és azt egy számítógépbe helyezték. Azóta egyszerû feladatból állt az élet számára: piros pontokat kellett kilõnie sárga pontjaival. Egy nap elhibázott három piros pontot, mire három rakéta becsapódott az épület közelében. Ezután Martin már hiába várta egyetlen barátját, a kezelõlányt.
Vega  7.

A doboz

Az író kertjében egy idegen ûrhajó landol. Két lény egy dobozt ad az írónak, amely minden kérdésre tudja a választ. Az író nem tudja abbahagyni a kérdezést, ezért inkább elrepül a földönkívüliekkel. A két lény nagyon örül a férfinek, hisz õk amolyan "rabszolgakereskedõk", és szükségük volt egy elsõ osztályú kérdezõre.
Vega  8.

Godwin,Francis

Ember a Holdon

Az Úr 1599. esztendejében Dominico Gonzales hajótörést szenved egy hattyúkban bõvelkedõ szigeten. Készít egy hattyúk vontatta szekeret, és ezen jármûvel elrepül a Holdra. Ott óriások élnek, a természettel harmonikus közösséget alkotva, akiket bölcs királyok vezetnek. Pár évig tartó ott-tartózkodása után Gonzales visszatér a Földre.
X-magazin  97/12.

Godwin,Tom

Rideg egyenletek

A benépesített bolygók között csillaghajók járják a hiperûrt szoros idõrendben. Ha valamelyik bolygó kutatószemélyzetével baj történik, egy kis mentõhajót küldenek segítségükre, szigorúan meghatározott üzemanyaggal. Az ilyen ûrhajókra potyautasként fellopódzott embereket kidobják a világûrbe. Egy alkalommal egy tizennyolc éves lány bújt el a kis hajó fedélzetén, hogy találkozhasson bátyjával a kutatóállomáson. Senki nem akarja a halálát, de távoznia kell az ûrhajó fedélzetérõl, mert jelenléte sok ember életét fenyegeti.
Szívélyes Fahrenheit

Gold,Horace L.

Az összerakott ember

Savold õrnagy halálos balesetet szenved egy ismeretlen bolygón, ahol az õslakosok a föld alatt élnek és kõzeteket esznek. Az õrnagy és egy balesetet szenvedett helybeli testét összerakják, így mentve meg mindkettõjük életét. Savold õrjítõnek találja helyzetét és mindent megtesz, hogy visszajusson a Földre. Sikerül feljutnia ûrhajója fedélzetére, de a hajót átalakították a bolygó lakosai, így a az a bolygó felszíne alá repült a világûr helyett.
Szívélyes Fahrenheit

Szerelem a sötétben

Egy csúnyácska asszony arra figyel fel, hogy egy földönkívüli fiatalember kerülgeti szerelmével, akit csak akkor lát a nõ, ha becsukja a szemét. Az asszony elválik a férjétõl, és egy gyönyörû - mások számára láthatatlan - gyermeket szül új férjének. A földönkívüli és a nõ magánnyomozó irodát nyitnak.
Galaktika  78.

Goldstone,Herbert

A virtuóz

Egy zeneszeretõ ember elmagyarázza robotjának a zene fogalmát. A robot egy éjszaka oly tökéletességgel játssza el Beethoven egyik szerzeményét, hogy gazdája szinte önkívületbe esik. Ám késõbb a robot nem hajlandó többé zeneszerszámon játszani, mert szerinte a zene csak az embernek való.
Galaktika  5.

Gombó  Pál

Az elsõ ûrtalálkozás

Ismeretlen ûrjármûvet derítenek fel a Naprendszer peremén. Elindul a Földrõl egy ûrhajó, hogy kapcsolatba lépjen az idegenekkel. A találkozás lassan halad, emiatt néhány földi ûrhajós sakkozással tölti idejét. Az idegenek nem ismerik a játék fogalmát, és azt gondolván, hogy a földiek támadó stratégiákat próbáltak ki sakkozás közben, elhagyják a Naprendszert.
Galaktika  32.

Gonkov,Petar

Hûtlenség
 

Éva ízig-vérig ûrhajósnak született. A Földre való visszatérés közben hajótörött ûrhajós adását fogja. Elhagyja férjét és ûrhajóját, hogy segíthessen. A jeleket egy robot adta le, de Éva biztosra veszi, nemsokára eljön érte a gép gazdája.
X-magazin  98/1.

Goodall,Berenice
( Torma Veronika)

Elmaradt invázió

A magányosan élõ, idült alkoholista öregemberhez beállít két földönkívüli, akiket a volt feleségének néz, és megkínálja õket házi fõzésû pálinkával. A szesz hatására a két idegen holtan esik össze. Az eset miatt az idegen civilizáció elhalasztja a Föld lerohanását.
Birodalom  4.

Gor,Gennagyij

Varázsos út

Az elbeszélõ a nagybátyja ablakán kinézve egy teljesen más világot lát, és kap egy könyvet, amely az õ jövõjérõl szól. Nagybátyja megpróbál tudományos alapon varázsolni. Az elbeszélõt megrendíti a könyvben olvasottak és nem tetszik neki a jövõ.
Varázsos út

Teáskanna

Pjotr Ivanovics egy szép napon teáskannává változik, s a felesége kétségbeesetten keresi mindenütt. A férfi most veszi észre az élet szépségeit, és felesége szeretetét. Szívesen visszaváltozna, de a helyzet megfordíthatatlan. A felesége azt gondolván, hogy elhagyta a férje egy másik nõ miatt, összeáll egy férfival.
Varázsod út

Jones - a nagy színész

Philip Dadlyn professzor megalkotja a Zeg-Zugos Chronos fizikai hipotézisét. Egyik munkatársa, hogy bebizonyítsa a hipotézis mûködését, Edgar Allan Poe-t áthozatja a múltból egy színész testébe. A mûvelet sikerül, de a professzornak kell visszajuttatnia Poe-t a saját korába.
Varázsos út

Furcsa história

Jack Peters mérnök-biológus megalkotja az elsõ szintetikus embert. Az, hogy ne érezze magát üresnek, kitalál magának egy élettörténetet. Bõ részletességgel meséli el nem létezõ gyermekkora emlékeit. Mikor megérkezik a vizsgálóbizottság szemrevételezni a kísérlet eredményét, a szintetikus kérleli megalkotóját, hogy ne adja a bizottság kezébe õt.
Varázsod út

A kert

Nina férje különleges ember, a jövõben született és át tud változni egy gyönyörû kertté. A férfit hazudozónak, bolondozónak tartják a hatóság emberei és egy szociológus mindenáron ki akarja gyógyítani ebbõl a betegségébõl. Sikerül elérnie célját, ám addigra s szociológus hinni kezdett a férfinak. Végül rábeszéli, hogy  változzon ismét kertté.
Galaktika  4.; Metagalaktika  1.

Whyte, a mûvész

A közepes tehetségû amerikai festõ találkozik Mr. Mefisztóval, aki az õskorba juttatja õt. Visszatérve idõbeli utazásáról megrázó festményeket készít. Whyte felesége gyermekkora óta ismeri Mefisztót, és több kirándulást is tett már az idõben. A festõ tûvé teszi Mefisztóért a várost, hogy ismét az õskorba utazhasson.
Varázsod út

A lift

Két fiatalember igyekszik barátjuk lakására. Új liftet fedeznek fel, és bár kérik õket, hogy ne szálljanak belé, õk kíváncsiságból megteszik. A lift elindult és egy teljes napon keresztül ment felfelé. Megérkezve tapasztalják, hogy bizony csak pár percet töltöttek a liftben, és még idõben érkeznek barátjukhoz.
Varázsos út

Theokritosz kék ablaka

A XXII. században a történelemórákat elsõ kézbõl, idõgépen utazva tanítják. Theokritosz az egyik történelemórán megismerkedik Tányával, aki a XX. század elején élt. A fiú beleszeret a lányba és szeretne újból találkozni vele. A gép hibájából hol a túl fiatal, hol a túl öreg Tányával találkozik újra. Végül Theokritosz részt vesz a lassított idõ kísérletben, így sikerül ismét találkoznia Tányával, és ott maradni vele a múltban
Varázsos út

Minotaurosz

Földönkívüli látogató érkezik bolygónkra, megfigyelni az embereket és kapcsolatba lépni velük. Az idegen halogatja felfedni valódi kilétét, hiszen itt végre megismerte a hétköznapi rutin mindennapjait, az állandóságot. Szülõbolygóján olyan erõk felett rendelkezik mindenki, hogy állandó mozgásban van minden tárgy és alak. Az idegen incselkedõ játékot mûvel az elbeszélõvel. Hol azt mutatja, hogy õ földönkívüli, hol azt hogy csak egy hétköznapi ember. Végül egy aspiráns disszertációján keresztül mégis felveszi a kapcsolatot az emberiséggel.
Varázsos út

Gordon,David

A Birodalom lovagjai

Miként képes egy maroknyi katona elfoglalni egy hatalmas birodalmat, amely több száz éve áll fenn, és több tízezer harcossal rendelkezik? Pizzaro mindenkin átgázol, hogy övé lehessen az inka birodalma aranyával együtt.
Galaktika  77.

Gotlieb,Phyllis

Tauf Alef

Tau Ceti negyedik bolygóján haldoklik az Univerzum utolsó zsidója. Egy robotot küldenek számára, ami minden zsidó hitbéli információval ellátnak. A robot segít a haldoklónak, és tanítja a bolygó fókaszerû értelmes lényeit. A bennszülöttek átveszik a zsidó hitet. A meghalt zsidó és a robot elõkelõ helyet kap a bennszülöttek legendáiban.
Galaktika  86.

Goulart,Ron

Üzemzavar

Barnum bolygón a rendõr társa a robomobil, ami automatikusan letartóztatja a körözött bûnözõket, kivallatja õket, elítéli és akár végre is hajtja rajtuk az ítéletet. Clemens robomobilja elromlik és mindenkiben a körözött gyilkost látja, és egy sor ártatlan emberen végrehajtja a halálos ítéletet. A rendõr megpróbálja megállítani robomobilját, mire õt is megöli.
Galaktika  16.

Gödri  Botond

A jógi

Sok éve elindított Plútó-ûrszonda elérte végcélját, de a lencsevédõ meghibásodása miatt nem tudnak felvételeket készíteni. Egy matematikus elmeséli nepáli kalandját, ahol találkozott egy õsöreg jógival. A jógi kérésére megvakarta az aszkéta hátát, amiért adósa maradt a matematikusnak. Az egyik megfigyelõ észrevette a jógi halvány körvonalát az ûrszondán, ahogy eltávolítja kezével a lencsevédõt. Nemsokára megérkeztek az elsõ felvételek a Plútóról.
Galaktika  46.

Grãmescu,Mihail

Libelungok éneke

A radioaktív hamuval borított világban a hosszú esõzések után, fémtestû Libelungok kelnek ki a hamuból. Az emberek legendáikból tudják, hogy nem szabad engedniük a Libelungokat, hogy elérjék a tengert. Millió számra pusztítják az emberek a fejletlen Libelungokat, de így is nagy számban elérik a tengert, ahol egy félig elsüllyedt városban énekelni kezdenek.
Téren és idõn túl...

Grendon,Edward

A szobor

A tudósok egy csoportja egy tárgyat próbál "átemelni" a jövõbõl a jelenbe. A kísérlet sikerül és a férfiak elõtt megjelenik egy intelligensnek ábrázolt rovar szobra.
Galaktika  66.

Gresnov,Mihail

E.L.T.D.-78

A titkos kutatóintézetben egy ismeretlen elektromos sugárzás miatt kudarcba fullad a kísérlet. A politikai fõnök orosz beavatkozásra gyanakszik s ezért nyomozásba kezd. A fura elektromos teret az egyik asszisztensnõ terjeszti, mire rászáll az egész kémelhárítás. Kiderül, hogy szó sincs kémkedésrõl, vagy szabotázsról, csak a lány selyem alsónemûi elektrosztatikusan feltöltötték a bõre felületét, amely zavarta a kísérletek végeredményét.
Galaktika  39.

Masa

Két geológus a tundrán kutat ritka elemek után, amikor véletlenül, egy földcsuszamlás után, egy hibernálódott élõ mamutot találnak. Sikerül feléleszteni az állatot. Valóságos népvándorlás indul az élõ mamut megtekintése miatt. A Masanak keresztelt õslény magányában világgá szalad.
Metagalaktika  2.

Szezám, tárulj!

Egy zenész barlangászni indul egy barlangkutatóval, aki felfedezte a kövek zenéjét. A különféle kõzetek mind meghatározó rezonanciát bocsátanak ki magukból, amelyekbõl sejteni lehet a kõ összetételét és jövõbeli viselkedését. A zenész beáll barlangkutatónak.
Galaktika  70.

Sörétszem

Egy családanya hátába sörétszem fúródott, amit az orvos nemsokára eltávolított a nõ testébõl. Rövidesen a nõ megbetegedett. Az orvosok egy miniatûr, értelmes lények alkotta civilizációt fedeznek fel a nõ szervezetében. Sikerül kapcsolatba lépni az idegenek fõnökével, aki visszaköveteli ûrhajójukat, amit az emberek sörétszemnek néztek.
Galaktika  73.

A "Kerüld-el" forrás

Uralban található egy forrás, melynek vízébõl ha iszik valaki, egy állat bõrébe bújva tölt el egy pár órát. A bátyjára várakozó Jurij, a helybeliek figyelmeztetése ellenére iszik a forrásból és madárrá változik. Késõbb teljesen összetörve találnak rá egy bozótosban, ahová a víz hatásának elmúltával leesett.
Galaktika  76.

Griffin,Michael

A játékos

Hobson azon különleges képességgel rendelkezik, hogy bármilyen komputerjátékot percek alatt megver. Késõbb beteg emberek  betegségeivel is telepatikus harcot folytat és ezzel meggyógyítja az illetõt. Sok év elteltével keresni kezdi utódját, hiszen egyszer találkozik egy nálánál is erõsebb betegséggel, és az majd az õ halálát jelenti.
Ozirisz országa

Griffith,George

Villámsarok

Az angol multimilliomos Sidney Calvert pénzügyileg finanszíroz egy tudóst, aki felfedezte, miként lehetne a Föld összes villanyáramát egy helyre összegyûjteni és elraktározni. Ezzel a találmánnyal Calvert rendelkezne az egész Földön villanyárammal. Amint az északi mágneses sark melletti üzem elkezdte mûködését, a Föld északi féltekéjén eltûnt az áram és az emberek is levertek lettek. Calvert újszülött kislánya is meghal az általános levertségben. Az üzem nem volt képes tárolni a töménytelen energiát, amely hatalmas viharok képében kisült, és minden visszaállt a megszokott rendjébe.
Homályos zóna

Grigorjev,Vlagyimir

Az amõbák titka

Izjumov fizikaprofesszor hobbija az amõbák és ázalékállatkák életének figyelése. Az egyik amõbafajt tartalmazó lombikot az ablaknál felejtette, mire a kis élõlények érdekesen mutálódtak. Magas fokú szervezõképességrõl tettek tanúbizonyságot. Nehezen tûrték Izjumov tolakodó megfigyelését, ezért a macska segítségével az ereszcsatornán keresztül elszöktek a professzor elõl.
Ház kísértettel

Grinnell,  David
( Donald A. Wollheim )

A Liszenko-labirintus

Egy kivándorolt  orosz professzor be akarja bizonyítani, hogy szerzett tulajdonságok átöröklõdnek egy fajon belül. Felépítenek egy különleges, zárt csõhálózatot, ahol egy egérpopulációnak igen nehéz körülmények között kell élnie. Túlélésük érdekében kénytelenek lesznek ok-okozati gondolkodás kifejlesztésére törekedniük. Bár a kísérlet látszólag sikertelen lett, intelligens egerek indulnak a világ meghódítására.
Szívélyes Fahrenheit

Gross,Marion

Az ügyes bevásárló

A nyugdíjas Minnie megint elmélázott a drágaság felett. Férje hobbiból épített egy idõgépet, de bosszúságára mindig csak húsz évvel viszi a múltba õt és csak a hentesüzlet elé. Minnie kihasználja a lehetõséget. Visszautazva a múltba olcsóbban vásárolhat.
Galaktika  7.

Gruber,Marianne

A csapda

Egyazon lány kezéért verseng két férfi. Az egyikük kicsit bohém és egész nap unalmas munkáját végzi, másikuk merev és nem riad vissza semmitõl. Még attól sem, hogy vetélytársát az életraj-megsemmisitõbe lökje. A fiúnak még sikerül megnyomnia a Hiba gombot, és azóta újra meg újra átéli az utolsó nap minden percét.
Galaktika  84.

Gulyás  János

Egy kis lila gomba

Az emberek által betelepített bolygón egy hullaevõ kukac megeszik egy ott termõ járógombát. A gomba utódai bosszúból mindannyian megölnek egy embert. Az egyik azt az embert mérgezi meg, aki magával együtt fel akarta robbantani a bolygót.
Menekülés a Naprendszerbõl

Gunn,James E.

Etetési idõ

Egy nõ idõbeli kontaktusba lép egy jövõbeli állatkert földönkívüli lakójával. Meghatározott idõnként felkeres egy pszichiátert, hogy elpanaszolja fura kapcsolatát. A jövõbeli állat ajtónak használja a nõt, s így élelemként elfogyasztja a pszichiátert.
Galaktika  65.

Töréspont

Élettõl nyüzsgõ idegen bolygón száll le egy ötfõs felderítõhajó, hogy felszedjen egy "fekete doboz"-t. A bolygó magasan fejlett értelmes lényei extrém kísérletsorozat alá vetik az öt ûrhajóst, vajon mekkora az idegrendszerük teherbíró képessége. Egyiküknek sikerül kicseleznie az idegenek manipulációit, és elindul, hogy találkozzon velük.
Galaktika  82.

Gurevics,Georgij

De hisz fából vannak

Az írót meglátogató öregasszony olyan hatalommal ajándékozta meg vendéglátóját, hogy hallja a tárgyak hangját. A magányos férfi azóta nem érzi magát magányosnak. A télvégi síkirándulás közben baleset éri és eltörik az egyik léc. A sérült sílécet eldobja, de ezután nem hallja a tárgyak hangját.
Ház kísértettel

Nálunk a Földön

Fiatal matematikus elsõ útja során egy ismeretlen bolygóra pottyan. A bolygón feudális szintû civilizációt talál. A helybéli kékvérû emberek hazudozó, vörös varázslónak tartják a földi embert, aki állandóan a Földrõl beszél. Mivel megkérdõjelezte a fõpap hatalmát, kivégzik az ûrhajóst, de lázadó, igazságszeretõ eszméje fennmarad. Sok évszázad múltával megtalálják hangfelvételét és a bolygó akkori tudósai nekilátnak feltámasztani a földi embert.
Galaktika  85.

Nyelje le orvosát

Csgedgán bolygóra látogató földi ember kap egy mikroszkopikus orvost, ami a szervezetébe jutva nekilát a férfi megfiatalításának. Késõbb azon munkálkodik, hogy a férfi akaratlagosan tudja irányítani szervezete folyamatait. A terv majdnem sikerül, de a földi ember torkán akadt gyümölcs eltávolítása során a minidoki kikerült a szervezetébõl, és soha nem találtak rá.
A marslakók második inváziója

Gyarmati  László

Paranoid-sziget

Gerynek visszatér az emlékezete, és egy ismeretlen városban találja magát. Itt az emlékeiket vesztett emberek élnek, szigorú megfigyelés alatt. Gery megszökik a városból, hogy válaszokat kapjon kérdéseire.
Galaktika  78.

Gyomin,Viktor

A tizenharmadik kísérlet

A kutatók megpróbálják a rovarok érzékelését ember számára elérhetõvé tenni. Egy fiatalembert kérnek fel kísérleti alanyul. A kísérletek során egyre jobban megy az azonosulás, de a fiatalember abbahagyja a részvételt. Érzi, legközelebb nem lesz ereje visszatérni a saját testébe.
Metagalaktika  2.

Györkey  László

Álomvilág

A megsérült ûrhajóból kilépõ Brad a gyönyörû ibolyafényben fürdõ világban gyönyörködött, amíg társa ki nem kapcsolta fényszûrõjét, és meglátta a valós, vételen, szürke kõsivatagot.
Az Univerzum örökösei

Szabotázs

Egy homokszem fellázad és eldugaszolja a homokórát. Ez ember egy erélyes mozdulattal helyére zökkenti a homokszemeket.
A rejtélyes idegen

Gyürk  Sarolta

Utasok

Fura történet egy nõrõl, aki nagy hírtelen eltûnt a vonatfülkébõl, és egy nagy sártenger közepén találta magát. Odapottyan melléje egy langaléta alak, ki furcsábbnál furcsább ötleteket ad a nõnek, hogyan kecmeregjen ki a sárból. Végül egy jóképû férfi sárga sportkocsival és kisegíti szorult helyzetébõl.
Vega  8.

A kísérlet

Egy asszony agyonszúrta részeges férjét és elásta a disznóólban. Tíz éven át mindennap kísérti a férje szelleme. Végül ugyanazzal a késsel kioltja saját életét.
Galaktika  56.
 

Vissza a fõlapra